Premier League

Lemondott a Crystal Palace kispadjáról a legendás angol edző

Ma egy kicsit kevesebb lett a foci!

76 éves korában lemondott Roy Hodgson, aki minden bizonnyal be is fejezi edzői pályafutását. Az angol szakember tavaly márciusban vette át a Palace irányítását, és ezzel a Premier League legidősebb menedzsere lett. Hodgson pontosan 200 alkalommal ülhetett le a londoni klub kispadjára (66 győzelem, 48 döntetlen és 86 vereség).

Az legendás edzőt pár napja kórházba szállították, a hírek szerint azóta már stabilizálódott az állapota és elhagyhatja a gyógyintézetet, de végül úgy döntött, hogy nem edzi tovább a Sasokat. Hodgson helyét az Európa Liga nyertes Oliver Glasner veszi át a Crystal Palace edzői posztján.

Az angol edző 1976-ban kezdte karierrjét, legkiemelkedőbb csapatai közé tartozott az Inter Milan, a Liverpool, az Angol Labdarúgó-válogatott és természetesen a Crystal Palace is. Négyszer volt a Premier League-ben a hónap menedzsere.

Nemzetközi szinten az Interrel szerepelt az akkori UEFA Kupa döntőjben, illetve a Gera Zoltán felálló Fulhammel az Európa Ligában, azonban nyerni egyik alkalommal sem tudott.

Ahogy a képen is láthatjátok, Roy Hodgson megannyi korszakot átélt és magabiztosan mondhatjuk azt, hogy ez idő alatt maradandót alkotott az angol futballban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük