ÁtigazolásokLa Liga

A Barcelona vagy a Real Madrid az esélyesebb az idei bajnoki cím elhódítására?

Mindkét spanyol gigászhoz érkezett erősítés a nyáron, de vajon Xavi vagy Ancelotti tudja jobban kihasználni a játékosok képességeit?

A címvédő Barcelona továbbra is pénzügyi gondokkal küzd, amelyek még a covid miatti stadionbezárásoknak, illetve a korábbi elnök, Josep Maria Bartomeu rossz klubvezetésének is köszönhető. Ennek ellenére az új elnök, Juan Laporta próbálja (ismét) újraépíteni a klubot különböző jogok eladásával, illetve a Spotifyal kötött szerződésekhez hasonló üzletekkel. A tavalyi igazolások is jórészt ezen üzletekből származnak; 50 millió euróért Robert Lewandowski-t, ugyanannyiért Jules Koundé-t, 60 millióért Raphinha-t, illetve ingyen Andreas Christensen-t, Marcos Alonso-t és Franck Kessié-t is sikerült leigazolni. Azonban ezek a játékosok csupán a bajnoki cím elnyeréséhez voltak elegendők. A Bajnokok Ligájában a sok sérülésnek is betudhatóan csak a katalánok a csoportkörig jutottak, az Európa Ligában a Manchester United ellen estek ki. Ráadásul az idény végén olyan alapemberek távoztak mint például Busquets és Jordi Alba, akik évekig meghatározóak voltak. Dembelé távozása pedig váratlan volt, főleg a téli konfliktus után, aminek eredményeképp a francia a Xavival folytatott beszélgetései után hosszabbított. A szélsőért 30 millió eurót kaptak a Párizstól.

Idén nem annyira aktív a Barcelona a nyári átigazolási időszakban, mint tavaly; eddig csupán Ilkay Gündogan-t és Iñigo Martinezt ingyen, a Girona sztárját (aki korábban a La Masia-n tanult), Oriol Romeut 3 millió euróért sikerült megszerezni. Hozzátenném azt is, hogy a gránátvörös-kékek megállapodtak Vitor Roque-vel, akit Brazíliában csodagyerekként tartanak számon, azonban ő csak télen érkezik majd Katalóniába. Emellett Abde érkezik még vissza kölcsönből, aki az Osasuna meghatározó játékosa volt tavaly.

Közbejátszott a katalánoknál az is, hogy (szinte) biztosak voltak Messi vagy Neymar érkezésében, azonban a PSG sztárjai közül végül egyik sem a Barcát választotta. Bernardo Silva átigazolása is mindennapos téma volt, de a portugál is maradni látszik Manchesterben. João Félix felajánlotta magát, azonban az Atletico Madridba visszatért játékos nemhogy Simeone-éban, Xavi terveiben sem szerepel. João Cancelo érkezése viszont egyre biztosabb, a támadásban is rendkívül hasznos védő először kölcsönben érkezne vételi opcióval, amit a Barcelona majd aktiválni tud a szezon végén. Egy biztos, idén Laportáéknak kevés pénzből kell okosan gazdálkodni. B-opcióként pedig ott van a La Masia, ahonnét Xavi már a 16 éves Lamine Yamal-lal és az előszezonban feltörekvő Fermín López-zel is számol.

A tavaly második helyet elérő Real Madridnál pénzügyileg mondhatni valamivel fényesebb a helyzet, azonban az előző év biztos nem kerül a Blancók legszebb évei közé. A 2022/23-as szezonban a királyiak „csupán” a Spanyol Kupát hódították meg, a bajnokságban a szezon utolsó harmadában már jóval le voltak maradva a Barcelonától, a BL remények azonban még mindig ott voltak. Pep Guardiola által vezetett Manchester City volt az, aki ki tudta ejteni a spanyol fővárosiakat, viszonylag elég könnyen és mint azt már tudjuk, a City meg is nyerte utána a Bajnokok Ligáját, történelme során először.

Tavaly a Madridhoz érkezett a francia válogatott Tchouaméni 80 millióért és Antonio Rüdiger ingyen. A Mbappé téma már évek óta a levegőben van, azonban eddig a spanyolok nem tudták megszerezni a francia csatárt az arab csábítás miatt. Ahogy tavaly, idén is próbálkozott a Madrid, viszont Florentino Pérez már nem hajlandó annyi pénzt szánni rá, mint korábban, sokkal inkább jövőre, ingyen, szerződése lejártával hozná el a francia fővárosból a játékost, ami nyilván a PSG-nek nem kedvezne. A Mbappé huzavona így tovább (ki tudja meddig) folytatódik. A szezon végén nagy meglepetésre Benzema távozott és Asensio sem hosszabbította meg a szerződését, Hazard úgyszintén, azonban ő ideje nagy részét így is a padon, vagy sérülten töltötte.

Ezen a nyáron Pérez legnagyobb fogása a 20 éves Jude Bellingham volt, akit több mint 100 millió euróért sikerült szerződtetni a német ezüstérmestől. Emellett jött még a Barcelona elől elhappolt Arda Güler is 20 millióért, Fran Garcia a Rayo Vallecano-tól 5 millióért, Joselu kölcsönben, akivel egyfajta csodacsereként számol az olasz mester. Brahim Díáz került vissza még kölcsönből a Milántól, végül pedig Kepa a szezon végéig a sérült Courtuis helyére.

A Real Madridnál jelenleg nincs 9-es, de egyelőre nem is igazán hallani Mbappé-n kívül más fontosabb kiszemeltről. A szintén keresztszalag-szakadást szenvedő Éder Militão helyére már-már egy legendás visszatérő lenne Sergio Ramos, akit ingyen tudnának szerződtetni a fehérek. Eddig úgy látszik, hogy Florentino Pérez valami nagyobb fogásra készül a közeljövőben, talán még Mbappé mellett is érkezhet valaki, aki több mint egy jó játékos.

A La Liga mint mindig, most is kiélezett, főleg, hogy a háttérben ott bujkál egy olyan Atletico Madrid, amely a szokásosnál jobb formában volt tavasszal. A matracosok vajon felnőnek a feladathoz? Sikerül a Barcelonának még egy nagy nevet igazolni a nyáron? Talán Mbappé már most augusztusban a spanyol fővárosba kerül? Na és akkor ki nyeri meg a bajnokságot? Ezekre a kérdésekre a válaszokat talán nem is, de egy valamit biztosan tudunk; egy roppant izgalmas szezon előtt állunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük