A győztes mindent visz – Európa-liga döntő

2025.05.21. Macsinka Marcell

A Tottenham és a Manchester United szerdán este Bilbaoban csap össze, hogy elhódítsa az Európa-liga trófeáját. A Spurs 41 év után nyerne újra európai kupát, míg a Manchester United 2017 után térne vissza ismét a sorozat csúcsára. A Premier League-ben mindkét csapat történelmi mélypontra süllyedt: a vörös ördögök gárdája várhatóan a 16., a Tottenham pedig a 17. helyen zárja a szezont, ami a klubok modern kori történetében példa nélküli visszaesés. A gyenge bajnoki szereplés miatt az Európa-liga döntője nem csupán egy trófea megszerzésének lehetőségét jelenti, hanem az utolsó esélyt arra, hogy valamelyikük kiharcolja a nemzetközi szereplést a következő idényre. Egy vereség nemcsak kupáról, de Európáról is lemondást jelentene.

Mindkét csapat rögös, de emlékezetes úton jutott el a döntőig, ahol egymástól gyökeresen eltérő játékfelfogásuk és formájuk újabb izgalmas összecsapást ígér.

Tottenham

A döntőbe vezető út

Ange Postecoglou csapata magabiztosan jutott tovább a ligaszakaszból, ahol többek között a magyar bajnok Ferencvárossal is találkoztak. A kieséses szakasz a tavaszi AZ Alkmaar elleni párharccal indult, amely izgalmas fordulatokat hozott: az odavágón elszenvedett 1–0-s vereség után hazai pályán 3–1-re győztek, és 3–2-es összesítéssel továbbjutottak. A negyeddöntőben a Frankfurt következett. A londoni 1–1 után Németországban Solanke góljával hozták a minimális, de elegendő 1–0-s győzelmet. Az elődöntőben a norvég óriásölő Bodø/Glimt ellen kellett túllépniük. Viszonylag könnyen vették az akadályt: a hazai 3–1-et idegenben 2–0 követte, összesítésben 5–1-gyel jutottak be a fináléba.

A Tottenham taktikai megújulása az EL-ben – Nincs több „Angeball”?

„A második évemben mindig nyerek valamit.” – a Spurs egyetlen győzelemre van attól, hogy valóra váltsa Ange Postecoglou szezon eleji kijelentését.

Postecoglou Tottenhamje a szezon első felében egy támadásorientált filozófia mentén működött: magas védelmi vonal, domináns labdabirtoklás, szélső támadások. Ez a filozófia azonban a szezon előrehaladtával fokozatosan háttérbe szorult. Az Európa-liga tavaszi szakaszára a Spurs már egy teljesen más arcát mutatta. Az „Angeball”, ahogy a stílusát nevezni szokás, gyakorlatilag eltűnt – helyét egy jóval defenzívebb megközelítés vette át. A Frankfurt és Bodø/Glimt elleni meccseken alig 35–40%-os labdabirtoklási arányt produkáltak, ami példa nélküli a Postecoglou-éra alatt. A védekezés stabilabbá vált, a csapat mélyebben helyezkedett, és a támadásokat közvetlenebb módon, gyakran hosszú indításokkal próbálták vezetni. Az Európa-liga utolsó szakaszában a Tottenham védekezésének xG-átlaga (ötmeccses átlag alapján) 0,5 xG körül alakult, ami kevesebb mint a fele annak, amit a Premier League-ben mutattak Postecoglou irányítása alatt. Bár az ellenfelek erőssége nyilván szerepet játszhat ebben, a számok és a látott játék alapján egyértelmű, hogy a Spurs teljesen megváltoztatta a játékstílusát. Az „Angeball” már a múlté.

A Tottenham alapfelállására egy 4-3-3-as vagy egy 4-2-3-1-es alakzat jellemző. A Sofascore szerint Postecoglou a 4-2-3-1-es felállást preferálja majd, mivel a kettős középpályás szűrő (Bissouma és Bentancur) rendszer talán jobban biztosítja a védekezési egyensúlyt, javítja a labdavesztések utáni visszarendeződést, még ha valamelyest vissza is fogja a Spurs középső zónás támadásépítését. Minden bizonnyal Vicario fogja a londoni csapat kapuját védeni. A hátvédsor nagyban segíti a labdakihozatalokat, hiszen Micky van de Ven gyorsaságának köszönhetően képes a hatékony 1v1-es párharcokra, ezért Udogie többször segíthet a be a támadásokban, amely széthúzza majd az ellenfél védelmét.

A másik oldalon Cristian Romero és Pedro Porro készítik elő az ellenfél védelme mögé befutó támadókat. A Spurs így gyakran nem a középpályán keresztül építi támadásait, hanem a széleken, gyors tempójú mozgásokkal, vagy hosszú ívelt és „áttörő” passzokkal próbál pozíciós előnyt kialakítani. Mivel jóeséllyel Pape Matar Sarr a szezonra már kidőlt, Lucas Bergvall játéka pedig kérdéses, Postecoglou várhatóan marad a Bissouma–Bentancur tengelynél. Ez a páros ugyan kevesebb kreativitást kínál a labdával, de stabilabb átmenetet biztosít támadásból védekezésbe.

A döntőben várhatóan Dominic Solanke kezdi majd a mérkőzést középcsatárként, aki tavasz óta stabil ponttá vált a Spurs támadójátékában. A bal oldalon Son Heung-min kaphat szerepet, akit ugyan nemrég még sérülés hátráltatott, de az elmúlt hetek játékpercei arra utalnak, hogy Postecoglou bízik benne a legfontosabb meccsen is. A jobb oldali támadóposzton pedig valószínűleg Brennan Johnson kezdhet, gyorsaságával ő jelentheti a legnagyobb veszélyt a Manchester United védelme számára. A támadó középpályás, úgynevezett „10-es” pozícióban a sérülések miatt egy meglepetésember is szerephez juthat: Wilson Odobert lehet az, aki Maddison és Kulusevski hiányát betöltheti.

Edző: Ange Postecoglou

Postecoglou pályaedzőként kezdte, majd klub- és válogatott szinten is dolgozott Ausztráliában és Japánban, mielőtt a Celtic kispadjára került, ahol stílusos támadófocival, rengeteg góllal és bajnoki címmel hívta fel magára a figyelmet. Ange Postecoglou 2023 nyarán mutatkozott be a Premier League-ben a Tottenham Hotspur menedzsereként, és gyorsan szimpátiát váltott ki a szurkolókból – emellett ő lett a liga történetének első edzője, akit bemutatkozása utáni első két hónapban egymás után kétszer is a hónap menedzserének választottak.

Filozófiája egyértelműen a gólszerzése hajaz, ennek pedig mindent alá is rendel. Ezt ő is elismerte egy korábbi interjúban; „Szerintem a gólszerzés továbbra is a futball legjobb része – ez túlmutat a győzelmen. Néha nyerhetsz úgy, hogy közben nem élvezed a meccset, de egy gólt soha nem lehet nem élvezni. Még a legkuszább, legfurcsább gólokat is megünneplik.”

Ennek ellenére az ausztrál edző csapata a szezon második felében – ha a bajnokságot vesszük figyelembe -, teljesen széthullott, ráadásul a szórakoztató futball lett a problémák egyik fő forrása. A Spurs mérkőzésein ebben a szezonban több gól esett (122), mint bármely más csapatén a Premier League-ben, ugyanakkor 37 meccsből 21-et elveszítettek, és úgy tűnik, a szezon végén csupán a 17. helyen zárnak, épphogy elkerülve a kiesést. A támadószándék azonban nem hiányzott: mindössze öt csapat szerzett náluk több gólt (összesen 63 találatnál jártak egy fordulóval a vége előtt) – ami önmagában figyelemre méltó, de a védekezés teljes hiánya miatt mindez kevés volt a jobb bajnoki szerepléshez. A sérülések is komoly szerepet játszottak a Tottenham gyenge szezonjában: a két első számú középhátvéd, Cristian Romero és Micky van de Ven egyszerre esett ki, és négy hónapot kellett kihagyniuk, ami jelentősen megbontotta a védelem stabilitását.

A Premier League-ben rendre a látványos támadójáték és a bátor, nyílt felfogás dominált – gyakran a stabilitás rovására. Az Európa-ligában viszont egészen más Tottenhamet láthattunk az utóbbi mérkőzéseken. Postecoglou az egyenes kieséses szakaszra teljesen átalakította csapata játékát: a Spurs lemondott a labdabirtoklási fölényről, mélyebben védekezett, kevesebb kockázatot vállalt, és sokkal zártabban, kontrolláltabban játszott. Ez a fordulat jól mutatja, hogy bár Postecoglou hitelesen képviselte támadó filozófiáját, a szezon végére belátta: a játékélmény helyett ezúttal az eredmény számít. Egy trófea – különösen egy ilyen szezon után – mindennél többet ér. Hogy ez pillanatnyi elhajlás vagy tartós irányváltás, az még kérdéses – de az biztos, hogy ez a döntő már nem az elvekről, hanem a túlélésről és a siker megszerzéséről szól.

Kulcsjátékos: Heung-min Son

Kevés olyan játékos van a Tottenham keretében, aki annyi tapasztalatot, vezéregyéniséget és meccsdöntő képességet képvisel, mint Heung-min Son. A dél-koreai támadó immár tizedik szezonját tölti a Spursnél, és hosszú ideje a klub arca, valamint legmegbízhatóbb gólszerzője. A 2024/25-ös szezon Son számára nehézségekkel indult. Sérülések hátráltatták, időnként formán kívül játszott, és az idény második felére is csak fokozatosan tudott visszatérni.

Bár idén kevesebbszer talált be, a kulcspillanatokban így is rendre ott volt – legyen szó gólról vagy gólpasszról. Ebben a szezonban 45 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 11 gólt és 11 gólpasszt jegyzett – a találatokból 3 az Európa-ligában született. Postecoglou várhatóan a döntőben is számít rá a kezdőcsapatban, akár a bal oldalon vagy középen, ahol gyorsaságával és váratlan megoldásaival komoly gondokat okozhat a Manchester United védőinek. Bár visszatérése után még nem nyerte vissza teljes dinamizmusát, tapasztalata, támadó képességei és vezetői kvalitásai miatt továbbra is pótolhatatlan. Várhatóan nem a teljes mérkőzést játssza végig, de a meccs első szakaszában kulcsszerepe lehet abban, hogy a Tottenham megvesse a lábát.

Ha van játékos, aki igazán megérdemelne már egy trófeát a Tottenhamnél, az Son. A dél-koreai támadó eddig összesen 332 mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben, ezeken 127 gólt szerzett – mindezt úgy, hogy eddig még egyetlen trófeát sem nyert a Spurs játékosaként.

Manchester United

A döntőbe vezető út

A Manchester United nem kezdte meggyőzően a ligaszakaszt, ugyanis három döntetlennel nyitottak. Ennek ellenére a csapat végül a 3. helyen zárt, ezzel pedig magabiztosan kvalifikálták magukat a kieséses szakaszba. A nyolcaddöntőben a Real Sociedad ellen Ruben Amorim együttese 1–1-es döntetlennel kezdett idegenben, majd hazai pályán kiütéses, 4–1-es győzelemmel biztosította továbbjutását. Ezen a mérkőzésen újra kulcsszerepet játszott Bruno Fernandes, aki mesterhármast szerzett a baszkok ellen. A negyeddöntőben a Lyon várt a Unitedre, és bár az első mérkőzés 2–2-es döntetlennel zárult, az Old Traffordon egy fordulatos, gólzáporos találkozón, hosszabbítás után 5–4-re győztek. A manchesteri gárdának az Athletic Bilbao sem jelentett akadályt: idegenben meglepetésre 3–0-ra győztek, majd otthon 4–1-gyel biztosították helyüket a döntőben.

Amorim rendszere

A Manchester United számára friss élmény a San Mamés Stadionban aratott korábbi siker, hiszen az Athletic Club elleni első mérkőzésen magabiztos győzelmet arattak – most pedig ugyanoda térnek vissza, immár a trófeáért. „Remélhetőleg sikerül ott is nyernünk” – mondta Rasmus Højlund a visszavágót követően, amelyet 4–1-re nyert a csapat az Old Traffordon. A United támadószekciójának formája valóban adhat okot az optimizmusra: az utolsó három Európa-liga mérkőzésükön összesen 12 gólt szereztek. Bruno Fernandes hét találatával holtversenyben vezeti a sorozat góllövőlistáját, míg Højlund hat góllal követi őt. A sérülésből visszatérő Mason Mount és Amad Diallo szintén kulcsszerepet játszottak az elődöntőben: előbbi két gólt szerzett a visszavágón, utóbbi pedig egy gólpasszt jegyzett. A támadósor tehát mélységében is erősödött, ami jól jöhet egy fizikailag és taktikailag is megterhelő döntőn.

Ruben Amorim várhatóan nem változtat az alapfelálláson: a Sofascore szerint a Manchester United a döntőben is a jól bevált 3–4–2–1-es rendszerben lép majd pályára, amely az idény során játékfilozófiájának központi eleme volt. A Spursszel ellentétben Amorim csapata klasszikus szélsők nélkül fog kezdeni: a két tízes pozícióban Bruno Fernandes és Alejandro Garnacho mozog majd szabadon a támadóharmadban, míg középcsatárként Rasmus Højlund szerepel. Ez a hármas dinamikus, labdabiztos, és elsősorban a középső zónákban próbálja majd feltörni a Tottenham védelmét. Mason Mount bevetése is valószínű a meccs egy későbbi szakaszában, míg Joshua Zirkzee sérülés miatt nem áll rendelkezésre, ami szűkíti a United csatárrotációs lehetőségeit.

A védelemben André Onana fog kezdeni a kapuban, előtte Mazraoui, Maguire és – de Ligt, Martínez és a fiatal Yoro sérülése miatt – Luke Shaw alkothatják a három belső védőt. Rájuk eléggé nehéz feladat hárul, mivel Dominic Solanke, Brennan Johnson és főként Son Heung-min mozgásait kell majd limitálniuk, ami sebesség és koncentráció szempontjából is nagy kihívást jelent. A középpályán a védekező és támadó feladatok egyensúlya miatt Casemiro és Manuel Ugarte lehetnek a legjobb opciók a tengelyben, kiegészülve Patrick Dorguval és Amad Diallóval. A középpályán lévő négyes nemcsak labdabiztos, hanem kellően gyors is ahhoz, hogy részt vegyen a támadásokban, és visszazárjon a védekezésben.

Ez a szerkezet jól szolgálhatja Amorim célját: stabilitást ad a védekezéshez, ugyanakkor megmarad a kreatív mozgástere a támadások során – főként akkor, ha a Spurs mélyen védekezik, ahogy azt az EL-kieséses szakaszában már többször is láttuk.

Edző: Ruben Amorim

A 40 éves Ruben Amorim tavaly novemberben érkezett a portugál bajnok Sportingtól, miután a Manchester United menesztette Erik ten Hagot. A portugál edzőnek érkezése óta egyelőre látványosan nem sikerült visszaterelnie a Manchester Unitedet a helyes útra. Amorim a múlt héten úgy fogalmazott, „szégyelli”, hogy mindössze hat bajnoki győzelmet arattak 25 mérkőzés alatt. Akármi is történik a Premier League utolsó fordulójában, az már most biztos: a 2024/25-ös idény a Manchester United legalacsonyabb pontszámát hozza egy bajnoki szezonban 1973/74 óta. Ha pedig nem sikerül legyőzniük az Aston Villát, akkor a klub 1930/31 óta leggyengébb pontszámával zárja az idényt. Amorim jelenlegi átlagos pontszerzési mutatója mindössze 0,92 pont meccsenként.

Taktikai szempontból viszont jól körvonalazható változásokat hozott. A portugál edző az elődjétől örökölt struktúrát felülírva egy három belső védős rendszert vezetett be (3–4–2–1), amely stabilitást és kompaktságot kínál, különösen a középpályás és védekező fázisokban. A széleken Patrick Dorgu és Amad Diallo szerepe kulcsfontosságú, hiszen támadásban és védekezésben egyaránt aktívan segítik a csapatot. Ez a rendszer lehetőséget ad arra, hogy a United megerősítse középpályás jelenlétét anélkül, hogy teljesen lemondana a szélek kihasználásáról – bár a formáció egyelőre nem párosult kiegyensúlyozott eredményekkel a bajnokságban.

Egy évvel azután, hogy Amorim látványos sikereket ért el a Sporting élén, az Old Traffordon továbbra is küzd azzal, hogy átültesse játékfilozófiáját a Manchester United keretére. És már nemcsak a portugál edzőt, hanem magát a 3–4–3-as rendszer létjogosultságát is egyre több kritika éri. Egyes szakértők óvatos fenntartásokat fogalmaztak meg, míg mások egyenesen értetlenséggel vagy elutasítással fogadták a felállást. Sokan úgy vélik, hogy a Premier League fizikalitása és tempója nem kedvez a szárnyvédőknek, akiknek az egész szélességet le kellene fedniük – így a 3–4–3-as rendszer az angol futballban leginkább defenzív, kontrára építő eszközként él a köztudatban. Érdekesség, hogy Amorim eddigi legjobb meccsei épp azok voltak, amikor a Unitednek nem kellett irányítania a játékot – idegenben a Manchester City, az Arsenal vagy a Liverpool ellen. Ruben Amorim korábbi csapata, a Sporting, minden nehézség nélkül dominálta a meccseit ebben a rendszerben – sőt, ők voltak az egyetlen csapat a hat legerősebb európai bajnokságban, amelyik 100%-os hazai mérleget produkált a múlt idényben. Lehet, hogy a rendszer működhet – de úgy tűnik, Manchesterben sokkal nehezebb azt felépíteni, mint ahogy Lisszabonban volt. Nyilvánvaló, hogy időre és játékosmozgásra lesz szükség, ha a Manchester United valóban Amorim víziója szerint akarja átalakítani keretét.

Kulcsjátékos: Bruno Fernandes

„Hol tartana a Manchester United Bruno Fernandes nélkül?” – ez a kérdés szinte közhelyszámba megy már az idény során, és egyszerre világít rá arra, mennyire gyenge volt a csapat kollektíven, és mennyire pótolhatatlan Fernandes szerepe.

A hatását még számszerűsíteni is lehet valamennyire: a portugál középpályás Premier League-ben szerzett góljai és gólpasszai 12 pontot értek a Unitednek, ami az idénybeli teljes pontszámuk 31%-át teszi ki (39 pontból). Ha ezt a 12 pontot kivonnánk, a csapat mindössze két ponttal állna a Leicester City előtt, vagyis csak hajszál választaná el őket a kieséstől az utolsó forduló előtt. Persze ez egy leegyszerűsített számítás, de jól mutatja, mekkora a Fernandes egyéni hatása.

Az portugál játékos a szezon során 55 tétmérkőzésen lépett pályára, és ezeken 19 gólt és 17 gólpasszt jegyzett, ebből az Európa-ligában 7 gólt és 4 gólpasszt. Bruno Fernandes már szinte otthon érzi magát az EL-ben. A középpályás eddig 53 mérkőzésen 27 gólt és 23 gólpasszt jegyzett ebben a sorozatban, és a döntőben átlépi majd az 5000 játékpercet is. Fernandes számára ez nem az első döntő: 2021-ben már pályára lépett az EL-fináléban, ám akkor a Manchester United drámai tizenegyespárbajban maradt alul a Villarreal ellen. Most, négy évvel később, újra ott van a döntőben. Ha valaki valóban megérdemli, hogy egy ilyen nehéz szezon végén trófeát emeljen a magasba, az Bruno Fernandes.

Végszó

Mind a Manchester United, mind a Tottenham példátlanul gyenge bajnoki idényt zárt. A Premier League utolsó fordulója előtt a két csapat a 16. és 17. helyen állt, vagyis éppen a kiesőzóna fölött. Ha a három feljutó csapat nem szerepel ilyen gyengén, könnyen megtörténhetett volna a korábban elképzelhetetlen: az angol futball két tradicionális nagyágyúja egyike kiesik az élvonalból.

Most azonban egyikük számára valamilyen formájú megváltás mégis elérhető: az Európa-liga megnyerésével nemcsak trófeát szerezhetnek, hanem kiharcolhatják a Bajnokok Ligája-indulást is a 2025/26-os szezonra. A győztes ráadásul rekordot dönt, hiszen még soha nem fordult elő, hogy egy európai kupagyőztes ilyen alacsony helyen zárja az idényt saját bajnokságában.

A döntő várhatóan szoros küzdelmet hoz, amit az is jól jelez, hogy az Opta gyakorlatilag nem tud különbséget tenni a két csapat között. A 10.000 szimuláció alapján a Tottenham mindössze hajszálnyival esélyesebb (50,3%), míg a Manchester United győzelmi esélyét 49,7%-ra becsülték. A normál játékidőn belüli Spurs-győzelem az esetek 37,5%-ában, míg United-siker 35,2%-ban fordult elő. A fennmaradó 27,3% hosszabbítással vagy büntetőpárbajjal zárult – ami jól jelzi: ez a döntő bármerre billenhet.

A Tottenham és a Manchester United számára ez a döntő többről szól, mint egy kupagyőzelemről – esélyt kínál arra, hogy egy felejthető szezon végén mégis pozitív emlékkel zárjanak. Egyikük történelmi mélység közepette nyerhet európai trófeát és visszatérhet a Bajnokok Ligájába. Hogy melyikük él ezzel a lehetőséggel, az szerda este Bilbaóban dől el.