5 bizonyíték arra, hogy a Premier League a futball igazi szuperligája

2025.09.12. Macsinka Marcell

Amikor 2021-ben az európai futball elitklubjai megpróbálták létrehozni a Szuperligát, a szurkolók és a kimaradt klubok egyaránt tiltakoztak az ötlet ellen. A projekt megbukott, de valójában a szuperliga már régóta létezik, hiszen az elmúlt években a Premier League olyan gazdasági fölényt épített ki, amely egyedülálló a futball világában.

A 2025/26-os nyári átigazolási szezon számai szintén ezt bizonyítják: az angol klubok több mint 3,5 milliárd eurót költöttek új játékosokra, többet, mint a Serie A, a Bundesliga, a LaLiga és a Ligue 1 együttvéve. Ez a dominancia nemcsak a pénzügyekben, hanem a játékosállomány minőségében, az edzői gárda színvonalában és a versenyképességben is megmutatkozik.

Éppen ezért most összegyűjtöttünk öt okot, ami miatt a Premier League-et joggal nevezhetjük a futballvilág szuperligájának.

1. Pénzügyi dominancia – a 2025/26-os átigazolási szezon

Ha egyetlen statisztikával kellene elméletünket szemléltetni, akkor az idei nyári átigazolási szezon adatai mindent elárulnak. Az angol klubok közel 3,56 milliárd eurót költöttek új játékosokra, miközben a második helyezett Serie A mindössze 1,19 milliárd euróig jutott. A Bundesliga, a LaLiga és a Ligue 1 kiadásai pedig az 1 milliárd eurót sem érték el.

A különbség még élesebbé válik, ha a transzfer-egyenleget vizsgáljuk. A Premier League klubjai összességében -1,5 milliárd eurós mínuszban zárták a piacot, vagyis sokkal többet költöttek, mint amennyit játékoseladásokból visszahoztak. Ezzel szemben például a Bundesliga és a Ligue 1 pozitív egyenleggel zárt, ami jól mutatja: ők inkább értékesítői ligák lettek (de a LaLigát is ide sorolhatjuk).

Ez a tendencia nem új, de az idei számok minden korábbinál látványosabban jelzik ezt a szakadékot. A Premier League középcsapatai is olyan összegeket költenek, amelyekkel a többi bajnokság élklubjai is alig tudják felvenni a versenyt. Egy középcsapat Angliában képes 50-70 millió eurót kifizetni egy játékosért, míg Olaszországban vagy Spanyolországban ez sokszor klubrekordnak számítana.

Hogy ezt tetőzzük, hoztunk még egy példát. A Championshipből feljutó 3 csapat, a Burnley, a Sunderland és a Leeds összesen 430 millió eurót költött. Összehasonlításképp: ha a LaLigából kivesszük a két madridi óriást, a Real Madridot és az Atlético Madridot, akkor a teljes spanyol mezőny kiadásai együttvéve sem haladják meg a 340 millió eurót. Magyarán az angol újoncok költekezése önmagában meghaladja a spanyol bajnokság nagy részének összkiadását.

2. Globális márka, közvetítési bevételek

A Premier League dominanciájának egyik legfőbb oka a közvetítési jogokból származó óriási bevétel. A 2022-2025 közötti ciklusban a liga televíziós szerződései összesen több mint 10 milliárd fontot értek: ebből 5,3 milliárd font a nemzetközi, míg 5,1 milliárd font a belföldi közvetítési bevételekből származott.

Éves szinten a Premier League közel 3,1 milliárd fontot kasszíroz a televíziós jogokból, miközben a LaLiga 1,9 milliárd, a Bundesliga 1,3 milliárd, a Serie A pedig mindössze 1,2 milliárd fontot tud felmutatni. Ráadásul a LaLiga nemzetközi bevételei évente csupán 897 millió eurót érnek el, ami kevesebb mint a fele az angol bajnokság külföldi jogdíjainak.

Ez a különbség jól mutatja, miért engedhetik meg maguknak még a Premier League középcsapatai is, hogy több bevételből gazdálkodjanak, mint a spanyol vagy olasz élcsapatok. Az angol bajnokság gyakorlatilag globális branddé vált, amely ugyanúgy fogyasztható termék, mint egy hollywoodi film vagy egy streamingplatform tartalma. Nem véletlen, hogy a világ több mint 200 országában sugározzák és minden hétvégén több százmillió szurkoló követi az eseményeket.

3. Játékosminőség és keretértékek

A Premier League nemcsak a költésekben áll az élen, hanem abban is, hogy kikre költi el a pénzt. A világ legértékesebb kereteinek döntő többsége Angliában található. A Transfermarkt adatai szerint a Manchester City, az Arsenal, a Liverpool és a Chelsea mind-mind milliárd eurón felüli keretértékkel bírnak, míg más bajnokságokban jó, ha egy-két klub megközelíti ezt a szintet.

A különbség különösen látványos, ha nemcsak az élcsapatokat, hanem az erősebb középmezőnyt is figyelembe vesszük. Olyan klubok, mint az Aston Villa, a Nottingham Forest vagy a Newcastle United, bőven 500-700 millió eurós keretértékekkel rendelkeznek. Ezek a számok a Bundesliga vagy a Serie A legtöbb csapatánál a bajnoki címre hajtó élgárdák szintjét jelentik, nem a középmezőnyét.

Ez a koncentrált minőség abban is megmutatkozik, hogy a Premier League gyakorlatilag a világ válogatottjainak gyűjtőhelyévé vált. A húsz klub kereteiben szinte minden jelentősebb nemzet képviselteti magát és a legtöbb sztárjátékos pályafutásának egyik legfontosabb állomásaként tekint az angol bajnokságra. Míg a Ligue 1, a Bundesliga, vagy a LaLiga gyakran nevelő- és értékesítőliga szerepét tölti be, addig Angliába a kész játékosok áramlanak. Az idei nyáron tökéletes példa erre Yeremy Pino, Thierno Barry, Zubimendi, Hincapié vagy Rayan Cherki esete. Mindannyian bizonyítottak már saját bajnokságukban, sőt többen válogatott szinten is, mégis a következő lépcsőfokot a Premier League jelentette számukra.

A keretértékek dominanciája pedig egy önmagát erősítő folyamat: a nagyobb értékű játékosok vonzzák a szponzorokat, a szponzorok pénze további sztárigazolásokat tesz lehetővé és így a Premier League még inkább a futballvilág középpontjává válik.

4. Edzői elit és taktikai sokszínűség

A Premier League edzői mezőnye legalább annyira figyelemre méltó, mint a játékosállomány. A húsz csapatot olyan szakemberek irányítják, akik saját stílusukkal és filozófiájukkal formálják a modern futballt és akik közül sokan önmagukban is vonzerőt jelentenek a bajnokságnak. A topkluboknál a futball legismertebb nevei dolgoznak – Pep Guardiola (Manchester City), Mikel Arteta (Arsenal), vagy Arne Slot (Liverpool). De ami igazán különlegessé teszi a ligát, az az, hogy még a középcsapatok élén is olyan szakembereket találunk, akik más bajnokságban könnyen topklubokat irányíthatnának.

Thomas Frank – a Brentford korábbi, a Spurs jelenlegi edzője – filozófiáját a taktikai rugalmasság, az intenzív pressing és a hatékony átmenetek jellemzik, amelyeket egy erős csapatszellem és kollektív felelősségvállalás egészít ki.

Andoni Iraola (Bournemouth) Spanyolországból hozta magával a modern pressingfutballt, Fabian Hürzeler (Brighton) a Bundesliga egyik legfiatalabb edzőjeként érkezett Angliába. A tapasztalt Marco Silva (Fulham), a nemzetközi sikereket elérő Oliver Glasner (Crystal Palace) mind olyan edzők, akik nemzetközi szinten is keresettek lennének és egy topcsapat kispadján is megállnák a helyüket.

5. Tulajdonosi háttér és globális tőke

A Premier League erejét nemcsak a pályán, hanem a tulajdonosi struktúrában is érzékelhetjük. Az angol klubok mögött a világ leggazdagabb befektetői és állami alapjai állnak, amelyek óriási pénzügyi erőt biztosítanak. A Manchester City az Abu Dhabi United Group kezében van és a City Football Group révén több mint tíz klubot irányít a világ különböző pontjain (Girona, New York City FC, Melbourne City, Palermo stb.). A Newcastle United tulajdonosa a szaúdi állami befektetési alap, míg a Chelsea mögött az amerikai Todd Boehly vezette cégek együttműködése áll, amely a francia Strasbourgot is birtokolja, így biztosítva a játékosok folyamatos mozgását két piac között. A Crystal Palace és a francia Lyon is kapcsolatban áll egymással az Eagle Football Holdings révén, amely szintén a multiklub-modell példája.

Az amerikai befektetők szintén meghatározó szerepet játszanak: az Arsenal (Kroenke Sports & Entertainment), a Liverpool (Fenway Sports Group) és a Manchester United (Glazer család, részben Sir Jim Ratcliffe) mind amerikai kézben van. A középmezőnyben is erős pénzügyi háttér található: a Nottingham Forest mögött a görög milliárdos, Evangelos Marinakis áll, míg a Brighton tulajdonosa Tony Bloom, akinek adatelemzésre épülő modellje példaértékűvé vált.

A tulajdonosi sokszínűség mellett fontos szerepet játszik a kedvező brit adózási környezet is. Az Egyesült Királyságban működő külföldi játékosok és befektetők számára előnyös a „remittance basis” szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a külföldön szerzett jövedelmük után ne kelljen helyi adót fizetniük, amennyiben azt nem hozzák be az országba. Ez a kedvezmény akár 8-15 évig is igénybe vehető és jelentős vonzerőt jelent mind a játékosok, mind a klubtulajdonosok számára. Spanyolországban vagy Olaszországban sokkal szigorúbb adózási feltételek vonatkoznak a jövedelmekre és a tulajdonosi transzferekre, így a befektetők inkább Angliát választják, ahol kevesebb a korlát és nagyobb a megtérülési lehetőség.

Végszó

A Premier League ma már gazdasági és minőségi értelemben is a futball központja. Hétről hétre több százmillió szurkolót vonz és a világ legjobb játékosai, edzői és befektetői számára is a fő célt jelenti.

Azonban a szakemberekben egyre erősebben ott motoszkál a kérdés: nem válhat-e mindez egy lufivá, amely előbb-utóbb kipukkad? Az idei nyári átigazolási piac számai önmagukért beszélnek: Isak 150 millió euróért, Woltemade 85 millióért – összegek, amelyek már nemcsak rekordokat döntenek, hanem a realitás határait is feszegetik. Ha ez a költekezési spirál fenntarthatatlanná válik, könnyen előfordulhat, hogy a Premier League mostani fölénye meginog. Ám még ebben az esetben is nehéz elképzelni, hogy a többi topliga képes lenne átvenni a helyét, hiszen a LaLiga, a Serie A vagy a Bundesliga klubjai messze nem rendelkeznek ekkora erőforrásokkal.

A Premier League kettős arcot mutat: egyrészt nyugodtan kimondhatjuk, hogy ez a futball szuperligája, ahol minden héten a világ legjobb mérkőzéseit látjuk, másrészt egy olyan gazdasági modell, amely a túlzott költekezés miatt igencsak veszélyt jelent a labdarúgás számára.